1. rész: Diagnózis és stratégiák
Az Alföld hidrológiai állapota fordulóponthoz érkezett. Mind a vízügy, mint pedig a gazdák oldaláról azonnali beavatkozásokra és stratégiaváltásra van szükség a táj további kiszáradásának elkerülése és a sikeres alkalmazkodás érdekében. A gazdák jelentős része azonban még nem látja teljes egészében azokat a következményeket és döntéskényszert, amelyekkel szembe kell néznünk. Összefoglaljuk a legfontosabb összefüggéseket és prognózisokat.
I. Miért szárad ki az Alföld?
Magyarország éghajlata a globális átlagnál gyorsabban melegszik, ami szignifikánsan növeli a tenyészidőszak hosszát és a párolgást is. Még ha a csapadékmennyiség éves mennyisége nem is változna, akkor is jelentősen nőne a klimatikus vízhiány, és az aszály kockázata a mezőgazdaságban. Míg a csapadékösszeg a Dél-Alföldön a nem túl pesszimista klímamodellek szerint nagyságrendileg 50-75 mm-rel csökken a következő évtizedekben, addig a növekvő párolgás miatt a klimatikus vízmérleg csökkenése 100-175 mm lesz ugyanitt hosszabb távon a 2071-2100 közötti időszakra (1-2. ábra). Az ÉK-Alföld csapadékösszegeinek változása várhatóan kevésbé lesz drasztikus.
A növénytermesztést érzékenyen érinti az is, hogy az eső egyre inkább intenzív, rövid szakaszokban érkezik, amit a kiszáradt, tönkrement szerkezetű talaj nem tud befogadni. A tenyészidőszak egyre szárazabbá válik, és a csapadék elsősorban az őszi-téli időszakban várható nagyobb valószínűséggel.
A globális klimatikus változások mellett az Alföld kiszáradását elősegítették a tájhasználatban bekövetkező változások is, amelyekért az elmúlt évtizedek mezőgazdasági földhasználata és vízgazdálkodása felelős.
Az elmúlt évszázadok és évtizedek vízrendezési törekvéseinek köszönhetően a Tisza és mellékfolyóinak medermélyülése és hordalékcsökkenése következett be, ami jelentős vízelszívó hatással van a tájra. A korábbi vízelvezetésre fókuszáló vízgazdálkodás elősegítette a talajvízszint jelentős (helyenként 2–5 méteres) süllyedését, elvágva a növényzetet a természetes vízutánpótlástól.
A mezőgazdasági földhasználat oldaláról a minél nagyobb szántóföldi területre való törekvés, és az intenzív, forgatásos talajművelés jelenti a környezeti instabilitás legfőbb okát. A talajszerkezet leromlása következtében a talajok vízbefogadó képesse a töredékére csökkent a potenciális víztartó kapacitáshoz képest.
II. Vízügyi stratégiai megoldások és tervek
A hazai vízügyi igazgatás és agrárkormányzati stratégia jelentős változáson megy keresztül. Eszerint a korábbi vízelvezető szemléletet a víz tájban tartása váltja fel. Ennek érdekében a belvízcsatornákat zsiliprendszerekkel tározókká kell alakítani, és a tavaszi többletvizet mesterséges vápákban, mélyedésekben kell tárolni. Ennek első intézkedései a Vizet a tájba önkéntes program és a „Természetközeli és vizes élőhelyek kialakítását elősegítő beruházások és azok fenntartása” című pályázati felhívás, amelyeknek területi kiterjesztését jelentősen növelni szükséges.
Mivel a helyi vízkészlet nem elég, nagyobb beavatkozásokra, összefogásra és beruházásokra is szükség van. Egyik megoldásként merül fel, hogy a Duna és a Tisza vizét nagy teljesítményű átemelőkkel és csatornákkal juttassák el a legkritikusabb területekre. De szükség van továbbá határokon átnyúló, vízgyűjtő-szintű együttműködésekre és a folyókon mederstabilizáló beavatkozásokra is (pl. fenékküszöbök, növényzettel erősített folyópartok kialakítása, mellékágak visszakapcsolása) amelyek, hosszabb távon biztosítani tudják az alföldi ökoszisztéma stabilitását.
A szakemberek komolyan vizsgálják azt is, hogy az Alföld városaiban keletkező és tisztított szennyvizet miként lehetne hatékonyabban hasznosítani a jövőben.
III. A mezőgazdaság túlélési stratégiái és a földhasználat átalakítása az Alföldön
Ebben a megváltozott klimatikus és hidrológiai helyzetben a gazdálkodóknak alapjaiban újra kell gondolniuk, hogy milyen növényeket termesztenek, mivel a hagyományos növények (pl. kukorica) termesztésének kockázata az Alföld nagy részén túlságosan magas.
Elkerülhetetlen lesz a vetésszerkezet megváltoztatása. A kukorica helyét a cirok veheti át, és előtérbe kerülhetnek a szárazságtűrő hüvelyesek (csicseriborsó, lencse) és a korai érésű kalászosok (őszi árpa) és a durum búza, amelyek még az aszály beállta előtt beérnek. A klímamodellekre alapozott prognózisok szerint míg a kukorica terméscsökkenése az Alföldön borítékolható, addig az őszi kalászosok esetében a 2071-2100-es időszakra számított modellek nem mutatnak jelentős negatív változást (3-4. ábra).
Olyan területeken, ahol a kajszi, alma vagy meggy már nem bírja a klímát, meg kell fontolni alternatív gyümölcsfajok telepítését (pl. mandula, pisztácia). Bár a téli fagyok még kockázatot jelentenek hazánkban, a felmelegedéssel egyre biztonságosabbá válhat egyes mediterrán eredetű gyümölcsök, pl. füge és datolyaszilva termesztése is. El kell fogadni, hogy a bogyós gyümölcsök (pl. málna, ribizli, szeder) termeléséhez már nem megfelelő az éghajlatunk.
Az öntözés fejlesztése és kiterjesztése csak akkor válik lehetségessé, ha a felszíni és felszín alatti vízkészletek visszapótlásáról is gondoskodni tudunk. Emiatt elkerülhetetlen lesz a tájhasználat átgondolása is. A legrosszabb adottságú szántókat vizes élőhellyé, legelővé vagy erdőssztyeppé kell visszaalakítani a helyi mikroklíma hűtése és a vízvisszatartás érdekében.
A szikes gyepek jövője is kérdésessé válthat a klímaváltozás miatt. Ha kiszáradnak és fajszegényebbé válnak, akkor jelentősen romlik a legeltethetőségük. A szikesek további romlásának megállítása szintén feladatunk az Alföld klimatikus és ökológiai stabilitásának növelése érdekében.
Az Alföld fásításában is jelentős szemléletváltás szükséges. A korábban alkalmazott nagy vízigényű fafajok kiszáríthatják a környezetüket, helyettük őshonos, szárazságtűrő fajokat kell előterébe helyezni. A fasoroknak, kisebb erdőfoltoknak nagy szerepe van a mikroklíma hűtésében és a szélerózió mérséklésében, ezért mindenképpen szükség van rájuk az alkalmazkodásban.
IV. A talajművelés, mint az alkalmazkodás eszköze
A korábbi szántásos alapművelés és műtrágyázásra alapozott tápanyag-gazdálkodás egykor óriási eredményeket hozott a termesztett kultúrák genetikai potenciáljának realizálásában. Azonban volt egy olyan sajátossága, hogy évtizedekre „felszoktatta” a növényzet gyökereit a felső 20-25 cm-es talajrétegre, amely alatt pedig gyakorlatilag vízzáró réteget hozott létre. Ennek azonban szignifikánsan negatív hatása volt a csapadék beszivárgására, hasznosulására, és egyben a vízkörforgásra is. Ha nincs beszivárgás, nincs csapadék sem, hiszen a kontinentális klímaterületeken a felszínen és a talajban tárolt vízmennyiség felelős az évi csapadékmennyiség kb. 50%-áért.
A gazdálkodók szerepe a talajok víztartó képességének helyreállításában egyre inkább felértékelődik (talajok vízgazdálkodásáról lásd „A mezőgazdaság jövője a kiszáradó Alföldön. 2. rész: Miért kulcsfontosságú a talaj?” című cikkünket). A kevesebb menetszámú, forgatásnélküli talajművelési technológiák (mint a no-till, min-till és strip-till), valamint a takarónövények használata kulcsfontosságú lesz az alkalmazkodásban. A cél a talaj felszínének állandó takarása, és a talajszerkezet javítása, lehetőleg minél kevesebb taposással. Minél mélyebben tudja használni a növényzet a talajt, annál ellenállóbb a szárazsággal szemben, és annál több lehetőség van az őszi-téli csapadék raktározására.
Sajnos a takarónövény másodvetések alkalmazásának nagyon sok alföldi területen egyelőre nincsenek meg a meteorológiai és talajszerkezeti feltételei még a legjobb talajtípusokon sem. A talajművelés- és földhasználatváltás, valamint a vízgazdálkodási beavatkozások együttesen tehetik azt lehetővé, hogy a takarónövényekkel regenerálhassuk a szántóföldi talajainkat, és a jelenlegihez képest költséghatékonyabb termelést tudjunk folytatni a jövőben.
Összegzés
A globális felmelegedés, a múltbeli rossz vízgazdálkodási és földhasználati döntések összeadódva strukturális vízhiányt eredményeztek a Kárpát-medencében. Ez legsúlyosabban az Alföldet érinti. A következő évtized ezért már nem az „átmeneti aszályokról”, hanem a táj jellegének megváltozásáról és az ehhez való kényszerű alkalmazkodásról fog szólni, amelyben előtérbe kerülnek a talajok eltérő vízgazdálkodási tulajdonságaival összefüggő földhasználat váltás és talajművelési technológiák.
Cikkünk folytatódik: A mezőgazdaság jövője a kiszáradó Alföldön 2. rész: Miért kulcsfontosságú a talaj?
Szerző: Dr. Juhos Katalin